T-23. Hatgyermekes család levele

 

Kedves Szülők és Gyerekek!

 

Közzéteszek egy újabb levelet, amit egy hatgyermekes család írt. Úgy gondolom, hasznos és tanulságos mind a gyerekeknek, mind a szülőknek.

 

„Kedves Imre bácsi!

 

Ezt a járványos időszakot Isten a mi családunk javára fordította.

Hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk, sokat beszélgethetünk.

Sokkal kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak a napjaink!

Nincs eszeveszett rohanás, bár a feladat sok, mégis mindenre van idő.

 

Nagyon hálásak vagyunk Istennek azért, hogy kertes házban élhetünk!

Hogy ki tudunk menni, a gyerekek játszhatnak az udvaron, mi felnőttek pedig elfoglalhatjuk magunkat a ház körüli feladatokkal. Ez nem természetes.

 

Esténként mikor összegyűlünk, általában olvasunk, vagy meghallgatjuk Imre bácsi újabb szolgálatát. Ezekért külön hálásak vagyunk, és várjuk is!!!

Tanulságosak voltak a felolvasott levelek, kérdések-válaszok, jó volt hallani a családokról, gyerekekről. Rövid és jól érthető volt, ahogy Imre bácsi a gyerekekhez szólt!

A népszokások háttere nagyon érdekes és hasznos volt, sok mindent nem is tudtunk!

 

Feltettük a kérdést a gyerekeknek, hogy miből szeretnének megszabadulni.

6 éves lányunk: Az engedetlenségből, sértődékenységből szeretne szabadulni.

8 éves fiunk: A dühöngés, sértődékenység bűnéből. (Miután ezért rendszeresen imádkoztunk együtt, megállapította, hogy ő már látja a változást, és MI IS látjuk!!!)

11 éves lányunk: A makacsságból és visszabeszélésből szeretne változni.

12 éves lányunk: Egyelőre még nem tudta megfogalmazni. Nem erőltettük!

14 éves fiunk: A lábfájástól szeretne megszabadulni. (2 hónapja fáj neki.)

17 éves fiunk: A lustaságtól szabadulna leginkább.

 

Amit még megtapasztaltunk és szeretnénk megosztani, az Isten csodálatos gondoskodása:

 

– A járvány időszaka előtt 2 héttel egy testvértől nagyon sok fagyasztott sárgabarackot kaptunk. Nagyon örültünk neki, mert ki voltunk fogyva a lekvárból. Nagy örömmel megfőztük! Így hetekre elegendő mennyiség lett újra!

Isten különös gondoskodása ez!!!

 

– Nagyon nagy szükségünk lett volna egy laptopra, a gyerekek tanulásához. Reális esélyt még egy használt megvételére se láttunk. Imádkoztunk érte kitartóan. Isten úgy hallgatta meg, hogy küldött egy testvért, és egy sokkal jobbat kaptunk, mint amit gondolhattunk volna.

 

– Hosszú heteken át kértük Istent, hogy készítsen az apukának munkát. Kialakult! Isten különös gondoskodásában élhetünk!

Szeretettel:

Aláírás

 

Ehhez a levélhez a következő aranymondást választottam: Zsolt 68:20 Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Tanuljátok meg!

 

Szeretettel:

Debrecen, 2020. május 27-én, szerdán

Apostol Imre bácsi